Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tengermoraj

blogavatar

Nehéz lenne sarkainál megfogni a gondolataimat, mint a tengert is. Mert végtelennek tűnő, át nem látható.

Legfrissebb bejegyzések

2015.11.10.
2015.11.02.
2015.10.17.

Követők

VéBarb

disappointed.

Biztosan volt már mindenki úgy, hogy már amúgy is elég az életből, éppen egy leheletnyi távolság választja el  attól, hogy kitörjön belőle minden, hogy egy óriásit sírjon, hogy elárassza az egész szobát, hogy megfürödjön a fájdalomban,a félelemben, a múltban. Hogy bemocskolja magát, majd megtisztuljon.
Leültem filmet nézni. 
Felkészültem rá, hogy durva lesz, gondoltam mindenre.
Legalábbis azt hittem.

Egyszerűen nem értem.
Csak nehéz felfognom, nehéz szembenéznem azzal, hogy az egész minden amiben benne vagyunk, 
U n D o r Í t Ó.
Nem, ez nem túlzás.
Az ember
 önző.
kegyetlen.
durva.
elmebeteg.
érthetetlen.
makacs.
elviselhetetlen.
magának való.
anyátlan.
változó.
elesett.
tehetetlen.
vágyakozó.
kétségbeesett.
És mégis szerethető.

Felkészültem a legrosszabbra, hogy hihetetlent fogok látni, 
meg nem történt, túlzott dolgokat.
És mit kaptam?
V a L ó S á G o T.
Csodálkoztok, hogy elkeseredtem, hogy megrökönyödtem?
Ócska és elnyűtt ez a mondat:
 de az igazság fáj a legjobban.
Ez van. 
A film közben többször is a szememhez kaptam és eltakartam, hogy ne kelljen végignéznem, nem akarok szembenézni vele, nem akarom, hogy fájjon, egyszerűen azt akarom, hogy jóra forduljon minden, nem akarom végignézni, utálom az embereket, nem kérek belőlük, 
dögöljenek meg ott ahol vannak.
fúj.

Hát nem vagyok én is undorító?

Az utolsó 10 percben átöleltem magamat és folytak a könnyeim.
Tudtam, hogy nem lehet így vége, biztosan történni fog valami, tudom milyen az ember,
látod, én is várom a rosszat, 
pedig kántáltam magamban, hogy
nem, nem akarom látni,
nem akarom látni, 
nem akarom látni.

Mégis megnéztem.

-Vége van már?
-Végevan.

Nem, valójában nincs vége, soha nem lesz vége, ez már csak ilyen, örökös forgás, 
pörgetik a hintát,
egyszer csak elhányod magad,
akkor letámolyogsz róla, 
megvárod míg elcsendesedik a tenger,
majd visszaülsz,
mert szükséged van az adrenalinra.
Ez éltet.
Ez vagy.

,,Megmondom mit tanultam mindebből,
...
a gyűlölet csak teher, az élet túl rövid a gyűlölködéshez, egyszerűen nem ér annyit..."

Csak teher...

tehát most ezt itt le is teszem.
Én is.

Tovább

move on


Sokszor várunk valamire. Olykor egész nap képesek vagyunk csak arra az egy dologra gondolni, percenként nézegetni a telefont, az e-maileket, a postaládát, bámulni az ablakon, az utcán, a folyosón. Egész nap csak azon pörög az agyad, hogy vajon mikor. Közben észre sem veszed, hogy vége van a napnak, hogy nem történt semmi, hogy elpocsékoltál egy újabb lehetőséget az életedben.


Vársz.
állsz.
hálsz.
halsz.

Na de minek?

Függesz tőle.
kötélen táncolsz.

Aztán, amikor el kezdesz élni, végre.
Belemerülsz a jelenbe, valós emberekkel vagy körülvéve, 
akik ott vannak,
melletted,
beszélsz hozzájuk
és ők hallanak téged,
hús-vér mindegyik.

Valóságban élsz.
Végre.

Amikor nem számítasz rá,
akkor érnek a legnagyobb meglepetések.

Ha kopogtat a múlt az ajtón,
mit kell tenni?
Nem kell feltétlen mindig hátat fordítani ,
sőt, emlékezni muszáj.

Nem lehet mindent elfeledni,
hordozni kell 

de ez ne teher legyen,
hanem megkönnyebbülés,
kikapcsolódás,
boldogság.

Aztán persze, eljön az idő,
amikor tovább kell lépni.

Nekem itt van.
Tovább

éjszakai


Miközben ültem a színház utolsó előtti sorában, végignéztem az előttem ülő embertömegen, mindenki előre meredt és hallgatta a hegedűjátékot, lényegében csend volt. Óriási csend. 
 De az agyam kattogott... Nem hiszem el, hogy az emberek szótlan tudnak ülni és nem őrülnek meg a saját gondolatörvényeiktől. 
Vajon mi lehet a fejükben? Mire gondolnak? Mi jut eszükbe a holokausztról? Vagy egyáltalán mit kelt bennük a hegedűhangja? Gondolnak egyáltalán bármire is? Vagy csak bámulnak maguk elé, mert így illik, mert ez egy színház, vannak szokások, be kell tartani, sok hülye ember, mit keresek én itt?
Csend van.
Igen, azt hiszem értem.
 A tömeg tud óriási hangzavart kelteni, pusztán azzal, hogy minden  második ember susmorog a szomszédjával. Írtó idegesítő.
Mégis. Az ember végtelen csenddel tud bírni. 
Mert mindenki rohadtul vágyik arra, hogy egy kicsit lekössék a figyelmét, hogy csendben lehessen, hogy egyedül és csordultig legyen.Csendben, mégis óriási hangzavarban.
Tömegben, teljesen egyedül.

Még sem hallok semmit.
Az emberek egyre hangosabban hallgatnak, nem bírom elviselni, lüktet a fejem, marcangol a suttogás, elveszek a gondolatörvényükben, 
elveszek a csendben.
Hangzavar.
zavar.
kavar.
avar.
Nyugalom, ez a hang csak én vagyok.

Tovább

képekben a múlt...




































to be continued..:)


































Tovább

új




Valójában visszagondolva az elmúlt évre, nem lehet tökéletesen eldönteni, hogy jó volt-e, vagy rossz.
Sőt, ha a mögöttem lévő 18 évet nézem, akkor sem tudnám azt mondani egyikre sem, hogy ez borzalmas volt, ez meg oltári. Ez valahogy nem így működik. Hiszen mindegyikben volt valami jó, valami olyan, amit nem lehet elfelejteni, ami, ha legalább egy pillanatra örömet szerzett, már nem történt hiába.

2013. 
Haha. Emlékszem, mikor tavaly ilyenkor megírtam az első bejegyzést, azt remélve, hogy ez az év tökéletes lesz.
Hát nem lett az.
 Sőt.
Annyi mindenen keresztül mentünk, egy csomó problémát meg kellett oldani, sokszor egyedül, néha úgy gondoltam, hogy az élet már nem lehet rosszabb, aztán persze mindig rácáfoltak, de igenis lehet.
Mégis, azt kell mondanom, hogy ez az év így volt ,,tökéletes".
 Mert a rengeteg szomorúság és csalódás mellett, ott volt a remény.
Amibe bele lehetett kapaszkodni és kicsit fentebb emelkedni a szürkeségből.
  Sokszor úgy érzem, hogy nem lehet eleget hálálkodni. Úgy érzem, hogy nem teljesen természetes az, hogy nekem annyi mindenem megvan. Te is, ha csak körbenézel, láthatod, hogy nem minden embernek adatik meg az, ami számodra mindennapi.
Persze, az én életem sem tökéletes, és ha érdekel, tudnék pár hiányosságot mondani, követelőzni Istennél, hogy nincs ezem és azom.
De nem ez a lényeg.
 Hiszen, élek.
Van családom.
Együtt vannak a szüleim.
Vannak testvéreim.
Vannak barátaim.
Járok.
Látok.
Hallok.
Érzek.
Beszélek.
Tanulhatok.
Képes vagyok táncolni.
Vannak saját gondolataim.
Képes vagyok írni.
Rengeteg helyen jártam.
Képes vagyok szeretni.
És szerencsére engem is szeretnek.Legalábbis úgy érzem.
  Aztán persze sorolhatnám azt a rengeteg sok kiváltságot, amit kaptam és a sajátomnak tudhatok.
2013. Te átkozott és mindig tökéletes.

Volt amit elvettél, de sokszor adtál. De mindig okkal.
Adtál nekem új embereket, új tapasztalatokat.
Adtál szerelmet, amit el is vettél, de ez így volt tökéletes.
Adtál reményt, majd néha elvetted, de visszadobtad.
Adtál álmokat, néhányat összezúztál, szemembe fújtad a törmeléket, aztán újabbakat kaptam, fényesebbeket.
Adtál barátokat, akik szerencsére megmaradtak.
Adtál mosolyt, könnyeket
Adtál egy újabb évet, ami mögött még nem tudom mi áll, de az biztos, hogy valami új.
Tovább