Tengermoraj

Rengetegszer vagy úgy, hogy nem kívánsz felkelni az ágyból, nincs kedved iskolába menni, teli van már a hócipőd az irodalom órákkal, nem erőlködsz, hogy rámosolyogj valakire, mert úgy sem értékeli, türelmetlen vagy a szobatársaddal, ha nem enged oda a tükörhöz és amúgy is, minek ez a nagy felhajtás, ez is csak ugyanolyan nap, mint a többi... elcseszett.
  Aztán tényleg csak tetőződnek a gondok, becsúszik egy matek doga amire nem készültél, kiadják a fizika témazárót, lefröcsköl egy autó a járdán és tiszta mocsok leszel, elbuksz abba a fránya lépcsőbe, amin már 20ezerszer felmentél, és egész nap csak egy elmosódott ajak gubbaszt az arcodon.
 De tudtad, hogy ez ellen TE cselekedhetsz a legkönnyebben?
Elmondom én, hogy teszem általában:

 Reggel, amíg még gyötrődöm az ágyban miután már Gyula bácsi elmondta a reggeli beszédét, imádkozok a Nagyfőnökhöz. Ettől már akkora löketet kapok, hogy képes vagyok kivánszorogni a melegségből, és fejest ugrani a napba. Csendben végig bandukolok Anettel, a szokásos útvonalunkon, illegetem-billegetem a fejem, néha hozzám szól Anett, hogy mi az, majd elkezdünk beszélni, viccelődni, majd hahotázásba torkollunk.
Beérünk a suliba, az ajtóban már 20 gyerekkel találkozunk, mosolygok és köszöngetek. A terembe érés a legjobb. Benyitok és Zizi már is feldobja a napom: Barbuuuuuuusz-kiálltja a harmadik padból, és körülötte üldögél Meme, Csange, és a többi. Lepakolok, a kabátom alól kibuggyan a büdös kolesz szag, és odatántorgok a csapatomhoz. Végig ölelgetnek, mit sem törődve azzal, hogy kitudják szagolni, mi is volt ma a reggelink. Több örömöt, hova is ? Na de ez még semmi.
Rohanunk az órára. Persze még be sem ültünk, de már valamin röhögünk, és ez csak fokozódik, a rengeteg baromsággal amit mi összeszedünk.  Szünetekben össze-össze futok emberekkel, és csak egy mosolyt kell vetni feléjük, ők vissza mosolyognak rád, és azt érzed: már ezért megérte felkelni. Na jó, igazából az élet nem fenékig tejfel, kikapom a föci TZ-t és minden romba dől egy pillanatra, de lássuk be, én nem tanultam rá, és azt mondom: Majd legközelebb. És írjuk a vázlatot rendíthetetlenül, J. bácsi közbeszúr néhány viccet, egy nüansznyi rendbontás, és minden a régi. Egész nap dőlünk a röhögéstől, ontjuk a beszólásokat, ugrálunk a folyosón, mindenki hülyének néz de mi csak felismerhetetlen hangon nyivákolunk tovább a tömegen.  

  A napot, természetesen egy csodálatos Bibliakör zárhatja. Amit Istennek töltünk, és a "Zsé Bálint kör" szektával... Előkerül itt a szablya, és a zsebkés is... Hatalmasakat hahotázunk, énekelünk.Furcsa pillantásokat vetek Ancsira, majd Flórára, Anettra, és Dávid sem maradhat ki. És Györkkel öntjük a  betegebbnél betegebb dolgokat, és ettől úgy felpörgök estére, hogy alig bírok elaludni,ráadásul Anna odafekszik mellém és hozzám dörgöli a buksiját és dorombol.
 És azt mondjátok, hogy ne legyen jó kedvetek?
Hát gyerekek... Ajánlani tudom nektek az elhatározást, az Úrat. És ne csüggedjetek bármi is történik. Mert attól, hogy elestél és nehéz fölállni, egy mosoly mindig jól jön, ha nem másnak, hát magadnak.

Az első dolog ami eszembe jutott:
Amikor az autóval megyünk, a szaggatott vonalaknál, fa árnyékoknál mindig összeszorítom a fenekem,és felemelem. Ez ilyen gondolatelterelő játék. (1)                








                                               Amikor meghallod, hogy béka, te azt mondod: fúj.
Pedig látod milyen cuki?    (2)                  









Egyetlen mániám: Tisza.    (3)              














Van bennem egy kicsinyke vágy. (4)








Jó,oké. Nem látszik. De legjobb szeretek egyedül lenni.
Merengeni,és gondolkodni...csak úgy lebegni az éterben.   (5)

  







                                                          -Mi a kedvenc színed?
-a szivárvány...:)  (6)






Titkon nyálas zenéket hallgatok, mikor elkap a mélység.  (7)









Mert ha nagy leszek, ilyennel fogok végig pöfékelni a világon.:) (8)








Ha meglátok egy rasta fiút, elolvadok.    (9)











                                                       A táncban elmélyülök, és megtalálhatom a bennem lévő,
elrejtett éneket.       (10)                  








Megismertem..És erősebb lettem.Benne. (11)  










                                                               Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.
                                                               Akár tetszik, akár nem.
                                                                 Mert igenis egy csodás nép vagyunk, még ha
manipulálhatók, akkor is.   (12)    





(nem találtam semmi értelmes képet.:D)







Számomra egy gyűrű, sosem lehet 'túl' nagy.:)  (13)  













Ha írok, akkor vagyok a legőszintébb... (14)









Új szerelmem: a vörös.
nem mellesleg, fotózni is szeretek.:)   (15)









ó,igen. Tombolni is szeretek. (16)                      











Nem fogok kinőni a mesékből. (17)  









Mert soha nem fogok felnőni teljesen.(18)          













Volt már veled úgy, hogy nem érdekel mit gondolnak rólad mások?
-Na,én mindig így vagyok.:)   (19)                        








Egyik régi barátom: a tenger.(20)  






Bónusz:

tudod a szerelem egy olyasfajta érthetetlen dolog, amely két ember közötti hidat épít, szivárvány malterból és 


bizalom téglából. 

Arra a kérdésre, hogy "Hogy vagy?", gyakran elgondolkozom mit is kellene válaszolnom. Általában jobban járok, ha csak annyit mondok: remekül. Viszont sokszor csak vékonyra húzom a számat és elfehéredek.
Hogy melyik a jobb...nem tudom. Nem tudok az emberek szemébe nézni, mert tuti elsírnám magam. És mondhatnám: - ó, igen! a matek doga miatt vagyok kiakadva- de,nem... Ez csak egy, a milliárd közül a bennem tátongó lyukban. Szóval igen...csak csendben, komótosan, mosolyogni próbálva mondom: jól...asszem.
Aztán tovább megyek a tömött folyosón, szemem ürege megtelik nedvvel, és magamhoz szorítom a könyveimet.
-Hogy vagy?- hangzik újra és újra bennem.
  De csak lapítok, továbbra is csak elmerülök magamba, semmivel sem törődve. De hát, magammal sem vagyok őszinte, hogy is gondolnám, hogy másnak bármit szívemből elmondjak. Valójában, nem is akarom elmondani, mert nem akarom, hogy tudjanak rólam olyan dolgokat, amikben én sem vagyok biztos.
Néha így is túlzásba esek, és csak pofára huppanok, mert túl jónak tartok mindenkit és megosztom a dolgaimat...pedig én csak...bízok.
 A választ még mindig nem tudom, hiába tipródom és próbálkozom...a kérdés is egyre bizonytalanabb, és a válasz, egyenesen megközelíthetetlen számomra.
  Múlik belőlem az energia, pont úgy, ahogy a nyár múlik  és őszre vált. Hideg lesz, komor, kicsit szeles és taszító...mint én is...
 Igen, komor vagyok, megközelíthetetlen, saját magamnak is elérhetetlen. Olyan érzés ez, mintha kiesett volna belőlem a lélek, és csak test vagyok, gyenge, tudatlan, kihalt roncs.
 -Hogy vagy?-... Sejtelmem sincs, azt hiszem, nem is vagyok...

Mert Zizi cuki. És édes. na meg....szúrós gyönyörű szép szeműű:)


Jól megy a kettő egymáshoz. Szerintem mi is.

Stílusos. Az egyszer egynél is egyszerűbbb... mert, ez JÓ.


Ja...és elcseszettek.