Tengermoraj

Túl hangos az a fránya hang a fejemben,nem kívánok senkit a helyembe. Az a rengeteg kérdés nyugton nem hagy, a bizonytalanság túl nagy. Ezernyi érzés összegöngyölgetve, melegszik az agyamban hömpölyögve. Fénykép vaku el-el kattan, értetetlen mondatok vésődnek a lapra. El nem tudom dönteni mi van bennem, csak ülök, és várok csendben. Hogy elkapjam a gondolatot, minden egyes szálat boncolgatok. De bennem semmi nem biztos, saját magam előtt is titkos. És mikor már megfogom a lábát, hirtelen köddé vált át, s csak meredek utána kimerülten, inkább csak lebegnék a világűrben. Ha kell egyedül, bár jobb lenne Vele kéz a kézben.
-virágzó fák, eső, erdő,szivárvány...tél, hideg,hópehely és jégverem, mind a fejemben lépdelnek. Szerelem,csók, finom illat, mindez gyorsan elillan. Jönnek hadak, sötét katonák, "ellopják az ország vagyonát". Hangok,képek, gondolatok, bennem utaznak egy vonaton. Fut bennem gyermek, béke, sok -sok mese, az anyukám két, kék szeme. Boldogság és álomvilág, meg némi apró hiány. Tündérország, varázsgomba, szívformájú piros nyomda. Hihetetlen igazságok, pofátlan pimaszságok.
 Tömve vagyok örömmel, hittel, békével, türelemmel. Összefüggően mégsem tudom leírni, zavaros a posztom is, így tudok megnyílni...

kusza,hideg. bennem minden túl hangos.

Karácsony első napján, csendben ülök a gép előtt, nézem az oldal lapját, kis ablak bukkan elő. Szívem egy pillanatra megállt, mosolyra húzódott a szám, s billentyűket kopogtatni kezdtem, hirtelen túl boldog lettem.
Pedig aztán semmi nem volt, egy kis érdeklődés, és elfúvódott minden mérgelődés. Nem számítottam igazán másra, csak egy kis baráti társalgásra. De köszönésnél nagy meglepetés ért, hálát adott a törődésért.
  -utolsó ajándékom átadásával búcsúznék is- és én semmit sem sejtve dobtam egy smile-t. -A jegyzetfa alatt megtalálod - nem tudtam mire vélni,, azt hittem álom.
Az előszó már megérintett, és a következő sorokra térített. Nem is gondolja kendje, hogy azzal a szóval,  hogy "beste" , mekkora hahotázást keltett fel bennem. Az estémet csodásan lezárta, a kedves sorokat, lelkembe bezártam. Mindig elámulok bohózatos bensődön, pont mint a sok,szép szeplődön.

Friends for ever? yeeeeeeeessss.

Teljes mértékben el voltam keseredve, hogy én senkinek sem tudom visszaadni azt az örömöt és szeretetet, amit én kapok tőlük. Szenteste előtti éjszaka, mikor már elkeseredésemben már hagytam volna mindent a fenébe, akkor beszélgettem S.D-vel, hogy mit is kellene adnom:
-Írj,az elég személyes.- és igen. írtam. Nekem is megfordult a fejemben,de többet akartam. Mert tudtam, hogy én is többet fogok kapni.
 És rá kellett jönnöm, tényleg azok az ajándékok esnek a legjobban, amik szívből jönnek és személyesek.
Olyan  jól tud esni, amikor az unokatesód elolvassa az egyik versedet, és elsírja magát rajta. És azt gondolom: ha másnak nem, hát már az öröm, ha neki tetszik.
És ettől erőt kaptam. És apróságokból sok mindenkinek tudtam adni. Valaki csak sorokat kapott, de a szívem volt benne.
A karácsony erről szól kedves barátom, hogy azt add a másiknak, amid van. Ami szívből jön. Ha benned csak egy mosoly van, vagy egy ölelés, hát szórd szerte szét a világnak..:)
 Boldog Karácsonyt!

ünnepek után még fejtegetek. igazából már hulla vagyok írni is.

Fullákolok a hózápor alatt... kicsit fázom.De végig kell csörtetnem az egész városon. A hajam már csurom víz, természetesen a mai reggel száraznak ígérkezett, így a sapka azon az ocsmány zöld széken maradt. Persze örültem a hónak, mert olyan gyönyörűek ilyenkor a kopasz fák. Hófehérek lesznek. És ettől ünnepi hangulatom lesz... Szembe futnak velem az emberek, menekülnek a hideg elől, menekülnek saját maguktól. A járda csúszik, egy mögöttem jövő ember oldalba lök a táskájával, de csak lehorgasztja a fejét, és szalad tovább. Még jó, túl komplikált kommunikálni egy ismeretlennel,még akkor is, ha csak egy szót kellene mondani: bocsi.

Ezek persze nem akkora traumák, főleg ha te ezek ellenére tudod élvezni a lépéseket, még ha minden másodiknál meg is csúszik a bakancsod a jeges betonon.
 Az már viszont kétségbeejtő, amikor már azt veszem észre, hogy én is egyre gyorsabban szedem a lábaim. És nem azért mert fázom, nem azért mert már tiszta fehér a hajam...Nincs idő. Futok a percek után, de ők egyre gyorsabbak és egyáltalán nem csúszik a cipőjük. Én folyton elesek és remegő lábaimmal alig bírok felállni. Fáj. Minden egyes izomszalag elszakad, és semerre sem jutok. Csak ülök a járdán, mindenem átfagyott, és csak nézek az idő után. Még mindig szaladnak, egészen a végtelenségig. Körülöttem lassan mindenki a földre huppan. Túl gyorsak ezek az átkozottak. De mi semmit nem tudunk tenni. Csak meredünk előre. Nézzük a lábnyomukat, amiket lassan befed ez a gyönyörű hó.
 Nem akarom, hogy az idő kireppenjen a kezeim közül. Nem állíthatna meg, képtelenség. Az ég szürkül, és hatalmas pelyhekben hullik a fehér. Elmélyeszt. Egészen a legmélyebb gondolataimig. Mosoly keveredik a förgeteg tömegben. Rajtam. Hagy repüljön az idő, én csak csodálom a várost. Igen. Hófehér. Tél van.





szeretem.

Azt hiszem, a tánc az, ami az egyik legdominálóbb dolog az életemben. Számomra, nem csupán egy sport, nem egy elhanyagolható hobbi. Hanem egy örömforrás, kikapcsolódás, lelki béke és megnyugvás. Agykikapcsolás és feszültséglevezetés. Jó barátokkal együtt töltött tevékenység. És igen. Bizton állíthatom, ha olyanokkal táncolsz, akiket szeretsz, világon túli érzést tud nyújtani.
A tánc egy olyan dolog, amivel a néma ember is beszélni tud.
A zene és a mozgás úgy fonódik össze, mint ahogy a  kalács dagad a sütőben.
A táncban előhozhatod az elrejtett énjeidet.
A táncban felvehetsz álarcokat, képzelheted azt, hogy hercegnő vagy, komoly nő, vagy rocksztár.
Táncolni bárhol lehet. Az utcán, a suli folyosóján, otthon, a kertben, buliban, vagy csak a táncteremben.

A táncban az is elbűvölő tud lenni, hogy a másik embert is figyelheted.

Lehet, hogy nem tud mindenki táncolni, de ha már szereted, az elég.

Már a kezdetektől fogva dominált a tánc.

Mi így szeretjük.

Mindig máshogy

Mondtam, hogy lehetsz hercegnő is.

Vagy esetleg érzéstelen baba...

De a siker már Téged illet.