Saját magammal kergetőzöm a sötéttől fülledt sikátorban. Magam nyomába eredek, de félelmemben inkább csak meglengetem a fehér zászlót jelezve, feladtam,és védtelen vagyok.
Arcomon jéghideg izzadtság siklik, homlokom tűzforró, a hideg ráz, mintha máglyán égetnének. A dohos köd beleivódott a bőrömbe, a hajamba.. érzem, nem vagyok már önmagam. Reménytelenül futok faltól-falig, körbe- körbe. Ki akarok jutni, el akarok szabadulni ebből a rémálomból. Minden sötét tárgyban elbukok, és mereven a földre huppanok
A következő esésnél már nem erőlködöm, nem akarok felállni, hisz folyamatosan a földre kerülök. A beton nyirkos, hideg, testem reszket, szemeimet már ki sem nyitom, úgy sem látok semmit a sötétben. Nincs kedvem felállni, inkább csak ülök a homályban, és elárasztom a tüdőmet a dohos sötétséggel.
