- Hagyd abba!- és te mit csinálsz? Reszketsz tovább a röhögéstől, nem érdekel semmi, nem érdekel hogy már senki nem bír megmaradni melletted, már rossz rád nézni, olyan piros az arcod, a levegő már nem úgy jut el az agyadig, képes lennél megfulladni, ha néha nem pihennél meg kifújni az orrod.
Még mondhatni rendben is van, ha ezt csak egy szünetben csinálod, de mikor már a 7. óra végére sem tudod abbahagyni, hogy minden második szóra hahotázol, ott már lehet hogy idegrendszeri problémák vannak. És hiába mondják a Többiek, hogy NEM VICCES, neked már mindegy, röhögsz tovább.
Csitítgatnak, hogy azért mégis csak matek óra van, legyél már tekintettel a tanárra, hangtalanul rezegsz, semmi értelmes gondolat nem hagyja el a fejed, a szinuszos képletekből meséket találsz ki, rádöbbensz a magyar nyelv csodás rejtelmeire, hogy tulajdonképpen az alfa meg a béta szöget összerakod és eléraksz egy an-t, akkor azt kapod hogy analfabéta. És nem hallasz semmit, csak hogy a padtársad elnyújtva mondogatja a neved, hogy Baaarbiii, Barrrrbii, nyuuugii, mit szíívtáál, Baaarbiii,nyugiii. És észre sem veszi, de lassan ő megy át a dilibe, de már ez is megszokott számodra, fel sem veszed, csak elnyugtázod magadba, hogy nem sokban különböztök, főleg amikor az angol tanárnő elkezd felsorolni a feladatban néhány betűt: éj, bí, szí, dí, í, ef, dzsí- ti egyszerre kezditek el énekelni a dalt, hogy: éjdzs, áj, dzséj, kéj, el, em, en , o pí. És rezegsz tovább hangtalanul. Aztán persze nem lehet mindent sokáig bírni, kirobban belőled az irritáló nevetés, nem is nevetés, valami elefánt trombitálás, vagy nem is tudom mihez hasonlítsam.
Mindenki kérdőn néz rád, mi baja ennek a szerencsétlennek, már az agyamra megy a folytonos rötyörészése, hogy nem tudok figyelni miatta, hogy mi a mocsokért ilyen vidám. Vagy csak féltenek, nehogy megfulladj tényleg.
És mi a válaszod?
Reszketsz tovább, hangtalanul, és ennél egyszerűbben már nem tudod kifejezni, hogy egyszerűen csak boldog vagy!
