A török tengerparton nyaraltam ezen a nyáron.
A partja köves, ami abból a szempontból hátrány, hogy rettentően nyomja az ember talpát, viszont annál nagyobb kincseket rejt.
Kedvelem az ékszereket, ezért javamra tett a rengeteg kavics, mondhatnánk úgy is : gyöngyszem.
Sok dolog az eszembe jutott, miközben szedegettem a köveket.
Fülbevalót szerettem volna csinálni, de hiába kerestem…nem találtam egyforma köveket. Egy ideig bosszantott a dolog,aztán inkább gondolkozni kezdtem.
Minden kő egy csoda. Egy különlegesség. Valamelyiknek a formája csábít, a másiknak a mintája vagy a színe varázsol el, amelyik pedig kívülről egyszerű, valószínűleg belül rejti értékeit.
Üldögéltem a kis köveken, s a Fekete-tenger hatalmas hullámai újra meg újra, egyre több kövecskét sodort elém.
A gondolataim nem csüggedtek, egyre több szál fonódott az agyamba.
Valószínűleg sohasem fogok egyforma köveket találni. Persze hasonlóak lehetnek,s tetszett az ötlet, hogy nem teljesen ugyanolyan kövek fognak ülni a fülembe.
Nyugodt voltam, mert biztos voltam benne, hogy ki fogják egymást egymást egészíteni.
Különlegesek lesznek és minden embernek arra van szüksége.
Bár, nem feltétlen a külsőre kell alapozni, hisz a kis csúnya kövekből lehet a legszebb ékszert megcsinálni.
