Idegesen és félelemmel teli érzésekkel fekszem az ágyamon. Talán… nem is félelem, inkább valami kétes érzet.
Halk zongora dallamokat hallgatva… harsány bordó ágytakaróm alatt a mélykék ágy, egyik sarka kivillan.
Tojáshéjszínű plafonom, lassan szürke árnyalatot vesz föl.
Vállam libabőrös… és aranybarna hajam, szemembe vetődik.
Az ég sötétkék lesz, és az ablakomból beáramló hideg szél, megcsapja arcomat.
Hanyatt fekszek az ágyon, és nem gondolkozom! De körül nézek… és hallgatok.
Hallgatva nézek, és nézve hallgatok..
Jéghideg kezem, ijedten érinti meg a másikat.
A zongorahangok egyre hangosabban csengenek újra füleimben… Mintha… mondanának valamit… Mintha minden hang, egy szót.. egy érzést rejtene…!
A hangosabb, a halkabb , a lüktető, a kötött, a lassú, a gyors… minden egy szó lenne.
Csak a zongorát figyelem…, és lassan lehunyom szemem..!
De hallgatva nézek, és nézve hallgatok…
