Hajt a vágy hogy melléd üljek,
de nem szeretném, hogy besüljek.
Hozzád szolnék, de nem merek,
inkább még bátorságot szedek.

Kék szemeid csodaszépek,
kicsit félek, hogy odalépek.
de valami hátrahúz,
a kíváncsiság pedig nyúz.

Dobsz egyet a hajadon,
-remélem ön még hajadon-
mondom magamban,
s csalfa mosolyt csalok ajkamra.

Minden egyes napon,
látlak a folyóson és nagyon,
elkap a hév,
ereimben lüktet a vér.

Ülsz a padon, és hallgatod a zenét,
amit én nem tudok,mert ellopták az enyém.
Szóval,akár oda is ülhetnék melléd,
ha végre én is erősebb lennék.