Hajnalban szörnyű zokogásra keltem,
azt hittem te voltál, de végül
csak én reszkettem, te horkoltál,
mit sem sejtve, hogy hamarosan
végül könnyeimbe fullok,
egyedül, meztelen.
Csak ültem az ágyon,
hallgattam miket álmodsz,
közben zokogtam,
hátha végre felébredek.
Hajammal itattam fel a nedvet
az éjjelt,
azóta erősebb lett, fényesebb.
Csak a szememből tűnt el minden,
ami valaha csillogott,
most színe sincs.
Csak ültem az ágyon,
végül teljesen kiszáradva,
üvegszemmel,
cserepes szájjal véresre
harapva az estét,
kihűlt testtel ültem,
nem volt ki felmelegítsen.
