Tengermoraj

Sajnos, újra meg újra rá kell jönnöm, hogy igazából az élet egyáltalán nem jó, sőt hogy olyan szlengen fejezzem ki magam, kifejezetten szar.
 És azt hiszem soha nem fogom megérteni ezt az egész körforgást, ezt a szakadatlan baromságot, ami csak megy és megy, és úgy érzem egyre rosszabb és a végén magába szippant és nem marad belőlem semmi, csak az elfáradt leheletem.
 És elegem van az emberekből, hogy annyi hülye dologra képesek, és nem bírom elviselni,egyszerűen rosszul vagyok attól a gondolattól, hogy fájdalom, csalódás, hiány, halál és hogy ezeket az emberek sokszor élvezik.

És most ismét elszörnyedtem ezen az egészen, és most inkább abbahagyom mert csak ócsárolnám a világot.

Viszont, most minden összedőlt bennem, az a kicsi váram is. az az icipici.

Már éppen illendő lett volna, hogy írjak, és nem is most kéne hozzáfognom, most,hogy így 3 nap betegszabadság után visszamegyek a koleszba.

Szóval, elég a mentegetőzésből. Itthon voltam, mert tüszös mandi gyuszi volt a láthatáron, és amúgy sem hiányoztam még idén, csak 2 szombatot. Hihetetlenül kellett ez a 3 nap nyugi.
 Minden nap tízkor keltem, aztán fetrenghettem még a franciaágyamon, aztán reggel nézhettem mesét, vagy éppen 'Már megint Malcolm'-ot.

Ennek az ocsmányronda évszámnak az első bejegyzése fog posztolásra kerülni.je.

2013, te gyönyörűség. Remélem amennyire csúnya, annyira tartalmas is egyben. Meg kell hogy mondjam, a 2012-es évet csodálatosan lezártuk a kis csapattal, ezúton megint megerősíteném a dolgot, hogy szeretlek titeket.:)
  Tettem néhány újévi fogadalmat, ezt most nem tenném publikussá, majd ha sikerültek akkor esetleg egy boldog bejegyzést majd ejtek, de addig is, Memével folyamatosan húzzuk egymást, és segítjük, amiben csak tudjuk.
 Egyébként boldog vagyok,ja, asszem, tényleg. Mármint, most megint kezdenek beállni a dolgok, igaz reggelente elalszom, de tulajdonképpen végigpörgöm a napokat, és van hogy már mindenki agyára megyek, de valamiért olyan izgatottsággal indulok iskolába nap mint nap, hogy elképesztő.

És megyek a folyóson, ülök töri órán, öltözök tesi órára, és elkap az érzés, hogy mennyire imádom az embereket, és kedvemre ölelgetnék mindenkit.
 Apropó, tesi. Tudok kézen állni emberek!:D Mármint asszem.és ultra király.
Ma meg végre volt tánc. És annyira jó  volt, annyira kellett már a testemnek, a lelkemnek, hogy azt nem tudom elmondani.

 És a legszebb a napomban, azt hiszem az volt, hogy Balázs eljött velem táncra. És útközben, elkezdte kiabálni, hogy : Malacok! Jönnek!
És erre apró kattanás hallatszott az agyamban és elkiáltottam magam: Fussunk!- és nekieredtünk.
- Jajj, itt vannak a fenekemnél! Felszarvalnak! Felszarvalnak!- kiabálta.- Jönnek a tetőről is! Az autóból is! Mindenhonnnan-
-Körbekerítettek. Kell valami haditerv!
-Rakjunk bombákat!- készségesen megálltunk egy fa mellett, és leraktuk a bombát, aztán újra elrohantunk.
-Te Barbi, meggyújtottad?
-Ja,nem.- visszarohantunk és beállítottuk az időt, majd Balázs vette az öngyújtót és gyújtott.
öt,négy,három,kettő,egy bummmmmmmm- GUGGOOOOOOLJ!!!

És mindezt egészen a táncteremig. Azt hiszem, rég voltam ilyen felszabadult, olyan tényleg igazi gyerek. Jó érzés volt elengedni magam, és hagyatkozni az ő gyermeki és az én kósza fantáziámra.

Írtó vicces, hogy mindenki felpakolja a képeket ilyen mondanivalóval: én és a karácsonyfa. VICCES.

Sajnálom, röstellem, hogy ilyen sokáig kimaradtam, nem írtam, de el vagyok havazva még mindig, de most már az asztalra csaptam, és melankólikusan a távolba néztem: ez így nem mehet tovább, szóval, blogot írok, je jippiájó.

Szóval karácsony van, ami fura, mert olyan mintha csak tegnap lett volna a múltkori, egy újabb évet tudhatunk magunk mögött, irtózatosat, és csodálatosat. De ezt majd az év végiben.

És, szeretem ezt a mindent.