Érdekes az ember. Kifürkészhetetlen.
Nem hittem volna, hogy van olyan dolog az életben, ami egyszerre darabjaira töri az embert, és mégis újjá éleszti.
De van ilyen. Tényleg.
És bár a törést minden porcikájában érzi az ember, a fájdalmat, ami tényleg az ember szívét tudja csavargatni, pedig azt hittem, hogy ez a duma csak a slágerek és a romantikus tiniregényekben található. Hát nem.
Egyszer már azt hittem, hogy megtaláltam a helyemet és most minden bizonnyal kiderült, hogy még nem érkeztem meg oda, ahova kellett. Még nem.
Még mikor kicsi voltam, és szép, és okos, akkor elképzeltem, hogy egy lány élete akkor lehet teljes, ha megtalálja az igaz szerelem.
És engem egyszer megtalált. És azt gondoltam, hogy már semmi sincs ami megállíthat, igen, itt van ő, az a mesébe illő mindenség, amit már annyiszor újra és újra átrágtam magamban lefekvésekkor, dédelgettem, és szeretgettem a gondolataimat, a meséimet a szőke hercegről meg a fehér lováról.
És aztán megérkezett, és úgy volt, ahogy a nagy könyvben megvan írva, az első, igaz, mindent túlélő örök szerelem. És boldog voltam és meg voltam győződve arról, hogy ez már az én boldogan amíg meg nem-em.
De ez nem így történt.
És bár azt hittem kezdetben, hogy nem feltétlen van kiút ebből az őrült fájdalomból, ami a mellkasomba zárt engem is, és néha még most is ott motoszkál bennem, mert a múltat nem egyszerű lezárni, és amúgyis igyekszik az ember légzárós zacskóba tuszkolni az emlékeit, hogy az évek alatt nehogy valami bajuk essen. Tök mindegy milyen volt a múlt végül.
De pedig tudnod kell.
De az élet megy tovább, tényleg. Ugyanúgy fel kell kelni, fel kell szállni a buszra, és menni kell, intézni a saját életünket, folytatni, mintha az ég világon semmi sem történt volna.
A mese szép volt, csak a befejezés lett kicsit kajla, de egyáltalán nem bánom.
Mert annyi mindent megtanultam a mesémből.
Megtapasztaltam, hogy az a misztikus igaz szerelem létezik, hogy van olyan férfi a Földön, aki képes engem is szeretni, hogy vannak nehéz időszakok az életben, és azon felül kell emelkedni, hogy ha valaki szeret, akkor bármire képes érted, hogy minden pillanat egy csoda, ha azzal lehetsz, akit szeretsz, hogy minden nap tartogat valami újat, hogy tőled függ minden ezen az egész Földön.
És nem szabad feladni.
Megmagyarázhatatlanul, még mindig hiszek abban, hogy egy nap, újra el fog jönni értem valaki, aki százszor, ezerszer jobban tud majd szeretni engem, mint én saját magamat, és, hogy értem képes lesz bármire, és neki én leszek végre az igazi, nekem meg ő.
Nem tudom miért, de hiszem.
És bár sokszor nehéz elhinni azt, ami körülöttem történik, elfogadni, hogy ki-belépnek emberek az életembe, hogy bármelyik nap a fejetetejére állhat a világom, de egy dologban biztos vagyok, hogy nekem kell erősnek lennem.
És nem könnyű, tényleg nem.
De hogy egyszer elérjek én is a mesém legeslegvégére, nem veszíthetem el azt, aki vagyok. Az emberek változhatnak, múlhat a szerelem, de jönni fog új, tudom. Mert hiszem.
Hiszek magamban.
Hiszek a meséimben.
Hiszek a családomban.
Hiszek a barátaimban.
Hiszek az életemben.
Hiszem, hogy van több igaz szerelem a Földön. :)
Megmagyarázhatatlanul.
