Ragaszkodunk.
Ragaszkodunk megszokásokhoz, emberekhez, szavakhoz, napi rutinokhoz, elvekhez.
Ragaszkodunk, mert ezek a dolgok azok, amik megalkotnak minket, jellemzőek a napjainkra, a viselkedésünkre.
De néha eljön az a pillanat, amikor ezeket a megszokott,bevált dolgokat egyszerűen csak el kell engedni.
Nem mintha egyszerű lenne.
Mert egyszerű nap, mint nap ugyanazt a jóízű kávét lefőzni, ami elindítja a napot.
Egyszerű megvenni ugyanazt a sampont, aminek imádod az illatát.
Egyszerű ugyanazokkal az emberekkel találkozni, körbe venni velük magunkat, akiket szeretünk, és elfogadtunk.
De rohadtul nem könnyű, elengedni azokat a dolgokat, amiket még ha imádtunk is egyszer, valamilyen oknál fogva, az életünk mégis követeli a változást.
Felkelhetsz úgy egy reggel, hogy basszus, le kell vágatni a hajam. De nem csak a végéből egy picikét, nem. Le akarsz vágatni belőle annyit, hogy a szinte derekadig érő hajad, már csak a válladig érjen. És lehet, hogy félsz tőle, de ott van benned az az izgalom, hogy úristen, vajon, hogy fogok kinézni.
Aztán felhívod a fodrászod, kérsz egy időpontot, és elindítod azt a folyamatot, ami változást fog hozni.
Pitiáner dolognak tűnik, hisz ez csak haj, úgyis megnő újra. Nincs jelentősége.
De mégis van.
Nem feltétlen azért, mert meg fog változni a külsőd, de már az, hogy elhatároztad azt, hogy egy megszokott dolgot, lecserélsz valami újra... Na ez a nagy dolog.
Ezeket a döntéseket nem könnyű meghozni.
Mert miért is cserélnénk le a bevált dolgokat ismeretlenre? Miért kísérletezünk az újjal, amiben nem is lehetünk biztosak?
Millió oka lehet.
De a legfőbb talán az, hogy emberek vagyunk.
Emberek, akik kibaszottul vágynak arra, hogy az életük rendezett legyen, hogy legyenek benne biztos pontok, és mégis, ezentúl is vágyunk az újra.
Vágyunk egy új ruhára, új munkahelyre, új barátokra, új ételekre, új helyekre, új zenékre, új élményekre.
Mert mi lenne akkor, ha egy idő után semmi sem változna körülöttünk...Ugyanúgy, ahogy az évszakok átváltanak egymásba, a megszokott utcák sem néznek ki kétszer ugyanúgy, és talán ezért van az, hogy nehezebb becsavarodni. Mert hiába kell végigsétálnod ugyanazokon az utcákon hónapokon keresztül, valami mindig változni fog. Minden reggel mások lesznek az emberek, más lesz a kedved, a hozzáállásod a naphoz, más lesz az időjárás, más lesz a forgalom.
Az a baromi nagy ég is, szinte másodpercenként változik, és ámulva bámulod, hogy ez mégis, hogy lehetséges.
Nem könnyű meghozni ezeket a változtatásokat.
Kurvára nem könnyű kivenni valakit az életedből, csak azért, mert nem értettétek meg egymást, vagy elmúlt az az érzés, ami még az elején bennetek volt, vagy egyszerűen csak kurvára nehéz elfogadni azt, hogy valami nem működik.
Mert nemrég, még az volt a változás, hogy belekerült valaki az életedbe, és úgy érezted, hogyha nem teszed meg, akkor életed végéig bánni fogod, de az is lehet, hogy hezitáltál, mert mindig megvan az esély arra, hogy az egész balul fog elsülni.
De azért megpróbálod.
Mert vágysz rá, vágysz az adrenalinra, vágysz az érzésekre, vágysz arra a kibaszott újra.
De nem csak te.
Mindenki.
Aztán a vége lehet az lesz, majd, hogy siratni fogod a levágott hajadat a fodrászüzletben, de az is lehet, hogy soha nem tapasztalt megkönnybülést fogsz érezni, miután lehullottak rólad a fürtök.
Lehet, hogy egy reggel úgy kelsz fel, hogy elfogyott a tej, és anélkül kell meginnod a kávéd.
Lehet, hogy a boltban nem lesz a kedvenc illatú samponod.
És az is lehet, hogy azoknak az embereknek, akiket megszerettél és elfogadtál, egyszerűen el kell menniük.
És Te mit csinálsz?
Megteheted azt, hogy reggel nem iszol kávét és majd útközben veszel, vagy megihatod tej nélkül.
Vehetsz más illatú sampont.
Aztán lehet tetszeni fog.
De az is lehet, hogy nem. Akkor is okosabb, és tapasztaltabb leszel. Következőleg tudni fogod, hogy mit nem szeretnél, mire nincs szükséged.
Vagy éppen mire van.
Egyet biztosan tudok mire van szükségünk:
változásra.
