Ugye látod magad előtt a Blaha Lujza téri aluljárót vasárnap este?
Orrodban érzed a húgy és aldehid szagot?
Te is iszkolsz néha a metró felé,vagy a következő feljáróhoz?
Igen, én is.
Nap, mint nap elmegyünk ugyanazok az emberek mellett, és vajon, hányszor gondolunk abba bele, hogy ezek az ,,ismerős idegenek", miért élnek az utcán?
Nem fogok mutogatni senkire sem, viszont én magamra szegezem az ujjam.
Én tipikusan az az ember vagyok, akire könnyű hatni egy kis félrebeszéléssel, könnyű hatni kétségbeesett nézéssel, de az évek alatt igyekeztem megedződni, és sokszor fel sem veszem a szemkontaktust, megyek céltudatosan előre, mert nem érdekel, mert félek, mert nem akarom, hogy fájjon.És egyszerre vagyok az az ember, aki sétál két banánnal az aluljáróban, és amikor utána szól egy néni, hogy adjak neki pénzt, gondolkodás nélkül rávágja, tetszik kérni az egyik banánomat?
De nem könnyű eljátszani ezt mindenkivel, aki kér.
És valószínűleg nem azért, mert én egy szívtelen dög vagyok, hanem mert nap mint nap belebotlok (persze más is), olyan emberekbe, akiknek szükségük van
Bármire.
Ételre
Piára
Ruhára
Pénzre
Otthonra
Emberségre.
,,Szégyenkezve néz fel rám két hajléktalan, ahogy megyek át a Vörösmarty utcán, a járda szélén ülve egyikük épp meghúzta a minősíthetetlen, ám kétségkívül olcsó flakonos bort, én pedig arra gondolok, mindez nem az ő, hanem a mi szégyenünk. (igen,az enyém is.)" /Kabai Lóránt/
Több millióan vagyunk a Földön, és bármennyire szeretnénk, nem tudunk mindenkinek adni. Nem tudunk mindenkit megmenteni, és ez nem is igazán a Mi feladatunk.
Az emberek nem jókedvükből élnek az utcán, nem azért fekszenek le a hideg kőre, mert jót tesz a hátukra, és nem azért próbálják önteni magukba a piát és a drogokat, mert ez annyira jó buli.
Hanem mert így elviselnek.
Ezek az emberek kikényszerülnek a szabad ég alá. Ha nyár van, ha tél.
Azt nem állíthatom, hogy mindenki önhibáján kívül jut erre a sorsra, de nagyon sokan, tényleg, túl sokan lesznek azért hajléktalanok, mert ez a szar ország élhetetlen.
Mert nem tudják fizetni a lakbért.
Mert kirúgják a munkahelyéről.
Mert mélyre küldte az élet.
És ahelyett, hogy változást hoznának ezeknek az embereknek az életében, változás helyett, változtatást tesznek, és azt is elveszik tőlük, ami nincs is nekik:
az otthont.
Mert igen, ez a nagy büdös helyzet, hogy ezeknek az embereknek, a "na most már ideje hazamenni", azt jelenti, hogy visszamegy a kijelölt kapualjba, a megszokott aluljáró, megszokott négyzeteire, a hierarchia által meghatározott padra.
És aztán...
És aztán vagy túlélik az éjjelt, vagy nem.
És ki foglalkozik velük azután?
Te biztosan nem.
És valószínűleg én sem.
De a legnagyobb baj, hogy az ország sem.
"Nem hogy otthonunk, hazánk se legyen?!"
Hát nagyon így áll a harcihelyzet.
Az a legelkeserítőbb, hogy egyre inkább ez jellemzőbb Magyarországra. A problémákat nem megoldani kell, hanem elásni.
Kezdjük a leggyengébbekkel.
Ássuk el mindet!
,,A gonosz hatalom az embert tünteti el, a tisztességes az embertelenséget!" (Bruck András)
De remélem tudod, hogy mi leszünk a következők.
Molnár Péter, egy mondattal elmondott mindent, amit érdemes ízlelgetni, ha a holnaptól érvénybelépő határozat elindul:
,,Te is lehetsz hajléktalan"
