Mint Y generációs cukorbogár, egy csomó mindenben részem volt gyerekkoromban. Azok a fajta gyerekek vagyunk, akik a technikával együtt fejlődtünk, hallgattunk kazettáról zenét az autónkban, nintendóztunk a nagytesóval, filmtekercses fényképezőgéppel néha borzalmas képeket csináltunk, begubózhattunk a diszkmennel, meg a volkmennel a szobánkba, faltuk a Disney meséket a VHS kazikról, néha moziba jártunk, játszottunk anyukánk telefonján a snake-kel, persze még szürke-fekete képernyővel. Vagyis szinte a kezünkben volt már elég sok minden ahhoz, hogy viszonylag modern kis kölkök legyünk. (KÖSZI szülők)

Aztán teltek az évek, és minden alkalommal, valami megújult, valamiből több lett, lecserélődtek az eszközeink, az autónkba CD lejátszó került, A tévé alá DVD lejátszó, a gyerekszobába számítógép, digitális fényképezőgép a kézbe, bejött a 3D-s mozi, saját telefonunk lett, internet, meg a többi. (ezért is köszi)

És szerintem ez így tök jól van.

Szerettem a gyerekkoromat. Mert amelett, hogy lehetőségünk volt ezekre a nagyszerű dolgokra, mint, hogy otthon nézhettem a Hercules-t, az Anasztáziát, a Kishableányt és a többit: a mai napig kívülről fújom az összes dalnak a szövegét, és belemelegszik a szívem, amikor eszembe jutnak ezek az emlékek a dallamok alapján, hogy mennyiszer megnéztük őket a testvéreimmel, vagy egyedül amikor beteg voltam, mit ettem közben, vagy melyik volt a kedvencem. Érted? 

Nagyon sok emlékünk a technika csodálatosságához kapcsolható, és szerencsére egészséges keretek között. De emellett rengeteg táborba jártunk; úszó,sakk tanfolyamokra, a péntek délutánt a barátokkal töltöttük, vagy a szomszédokkal lebzseltünk hol az egyiknél, hol a másiknál, vagy az utcán, nyomultunk hétvégente a dadáknál, sétálni mentünk, társasoztunk, kimentünk a tanyára disznót vágni, vagy csak szedni egy kis fát, meg persze rohantunk a különféle szakkörökre, különórákra, focira, táncra, mindenre. (Thanks parents, hálás vagyok).

Mert ezeknek az egyensúlyának köszönhetően vagyunk olyanok amilyenek, és volt részünk olyan gyerekkorban, amit én úgy jellemeznék, hogy egészséges.

 Boldog gyermekkor. Boldog emlékek. Boldog felnőtt.

Mire kezdtünk felnőni, akkorra jutottunk hozzá ezekhez a "komolyabb" eszközökhöz, amikhez szerintem, kell egyfajta érettség. 

Ma már, a kedves Z generáció, egészen más helyzetben van. Szinte telefonnal a kezükben születtek, és néha jobban értenek az egyes kütyükhöz, mint a szüleink, vagy akár mi is. A 11 éves öcsémnek segway-e van, én meg még a gimiben is rollerrel jártam iskolába. 

(Ez persze nem a "bezzeg az én időmben" bejegyzés akarna lenni, de én nagyon örülök, hogy  hamarabb születtem.)

Visszatérve a Z-khez, ez nem az ő hibájuk persze, egyszerűen a világ túl gyors, ők meg felvették a tempót, vagy éppen ebből kifolyólag, belassultak tőle, nem igazán tudom eldönteni. Abban viszont biztos vagyok, hogy nagyon sok múlik a szülőkön, és sok kellene, hogy múljon az oktatáson, meg a szocmédián is, dehát ők keveset segítenek.

Mi négyen vagyunk testvérek, két ipszilon, két zés gyerek, tökéletes egyensúly, és rajtunk nagytesókon is nagyon sok múlt, hogy példát mutassunk a kisebb véreinknek. 

Szerinted mit lát az öcsém az osztálytársai között? 

Azt, hogy jobbnál jobb kütyüjeik vannak a barátainak, ilyen telefon, olyan xbox, meg motor, mittudom én mik. A felének van már facebookja, twittere, instagramja, vibere, mindene, ami nekem kb gimnazista koromig nem is volt, és nem is hallottam róla. Egyszerűen megvan mindenük, amire még nem lenne szükségük. Nekünk hála égnek, olyan szüleink vannak, akik igenis próbálnak továbbra is egyensúlyt követelni a mindennapokba, és nem úgy ugranak, ahogy a gyerek böffent. 

Mert lássuk be, nem lehet mindent a generációkra, a korokra kenni. Persze ezt nem lehet teljesen megakadályozni,hisz értenek hozzá,  az életük része, csak legyen ez egészséges, legyen összhang, hogy majd, amikor felnő, és elgondolkodik azon, hogy mennyi izgalmas pillanat volt az életében, a lista elején ne feltétlen egy youtube-videó megnézése legyen.

Virtuális gyerekek vagyunk, rendben van. De a valóságban éljünk, és viselkedjünk is annak megfelelően. Minden annyira gyors, és rohamosan fajulunk el, és ez félelmetes.

Ne a virtuális világ legyen a központunk. Főleg ne a kis fejlődő csodálatos agyacskák központja, mert annyi mindent rejtenek még, és annyi tehetség van, és olyan sokan elpazarolják ezeket. 

Figyelj oda, hozz szabályokat, taníts!

Egészségedre váljon a technika, és ne betegedj bele!