Az ember valahogy mindig a boldogságra szomjazik. Ez persze relatív, mindenkinek mást és mást jelent boldognak lenni, de végeredményben az érzés ugyanaz.
Csakhogy, sokszor annyira meg akarjuk szerezni, hajtjuk, kergetjük, üldözzük azt, amitől végre valahára majd teljesnek fogjuk érezni magunkat, hogy egy idő után már nem is látjuk szépnek, ami annak tűnt.
Mert ez a reménytelen kutyafutta amit néha képesek vagyunk megtenni azért, hogy többek legyünk, olykor fordítva sül el.
Néha állj meg, és kérdezd meg magadtól: ,,Elégedett vagyok?"
Néha elfelejtjük ezekben a fogócskákban, hogy mi is számunkra az az igazi boldogság, amit már egyszer mondjuk átéltünk, és inkább átformálódunk azzá, amit éppen az adott helyzetből kapni tudunk. Elfogadunk. Beletörődünk.
Mert egyszerűbb.
Egyszerűbb tettetni azt, hogy boldognak hiszed magad, mintsem, hogy szembe nézz azzal, hogy valójában még soha nem voltál mélyebben, vagy hogy a várt hatás, nem az az eufórikus bizsergés, amire már alig emlékszel, de ha újra felbukkanna, akkor azért tudnád, hogy ez az a bizonyos.
Próbálkozunk.
És ki is hibáztatna minket ez miatt? Hisz reménytelen álmodozóknak születtünk a Földre, hinni, meg reménykedni, hogy végre jó legyen.
Az ember tanul. Minden délibábból, amiről képet készítünk, kinyomtatjuk, bekereteztetjük, megkedveljük, szeretgetjük. aztán egy idő után elpárolog, és rájövünk, hogy nem minden igazi körülöttünk. És ezek a délibábok adnak előbb utóbb képességet arra, hogy meg tudjuk különböztetni, a nem minden aranyat, ami fénylik, a valóditól.
Megtanulhatod,- anyukám szavaival élve-, hogy a szerelem úgy jön, mint a gyorsvonat, és, ha kicsit is erőltetned kell a dolgokat, akkor nem felszállsz rá, hanem elütteted magadat. (jó ezt az utóbbi részt én tettem hozzá)
Tanuld meg, hogy az igazi boldogság nem ott kezdődik, hogy megszeretteted magadat mással, hogy próbálsz burkolózni egy másik személybe, hogy felejts. Az igazi boldogság az, amikor végre saját magadat meg tudod szeretni annyira, hogy ezt észre vegye más is, és aztán azért szeressen meg, aki valójában vagy.
Ne másokat keress, hogy rendbe hozza az életedet, mert arra rajtad kívül senki sem képes. Persze a kapcsolatok segítenek, támogatnak, építenek, de a lényeg, rajtad áll.
Ha valakinek meg akarsz felelni, az ne a következőleg szembe jövő pasi legyen, vagy az elviselhetetlen főnököd, hanem Te, önnönmagadnak akarj megfelelni. Mert itt kezdődik el a boldogság. Magadban. Ha kényszert érzel arra, hogy mást mutass, mint aki vagy, csak visszavesz a kisugárzásodból, és soha nem fognak megismerni igazán, soha nem fognak megszeretni azért, aki valójában vagy.
A boldogság benned kezdődik, persze, egészséges körülmények között.
Látod, mennyi mindenre jók ezek a fránya délibábok?
Csak erősebbek leszünk tőlük, mert ezek a délibábok adnak előbb utóbb képességet arra, hogy ha a valódi boldogság az utunkba kerül, akkor ne fussunk előle fejvesztve, hanem szembe nézzünk vele, megöleljük és azt mondjuk, már régóta vártalak.